Életünk Dél-Tirolban

Szeretek itt élni, alapvetően nem vágyom haza. Egyik délután mégis rám tört a honvágy.

Tudtam, ez csak múló szeszély, nem is volt igazán komoly, másnapra el is múlt. Akik a legfontosabbak, itt vannak Velem. Ám az igazi barátokat nem lehet pótolni. Arra vágytam, hogy találkozhassak a barátnőmmel, beszélgessünk egy jót, vagy csak csacsogjunk felszínesen ruhákról és körömtrendekről… Hogy keresztülsétálhassak a Plázán, beüljek a kávézóba, ahol biztosan találkozom egy ismerőssel, akivel váltunk pár szót. Apróságok, amik korábban mindennaposak -ezáltal természetesek- voltak, hirtelen nagyon elkezdtek hiányozni.

Nem múlt el az érzés nyomtalanul, motoszkált bennem másnap is, mert megemlítettem a Páromnak. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy nélküle hazamenjek, hiszen alig vártuk, hogy végre együtt legyen a kis családunk. Ő közölte, hogy V. jövő héten megy haza pár napra, menj el Vele.

– Áh nem is tduom…nem akarlak itthagyni…
–  Csak pár napról van szó, kibírom. Szükséged van egy kis feltöltődésre.

Még egy kicsit kérettem magam a rend kedvéért 🙂 Aztán rábólintottam. Nagyon jól esett, hogy így reagált. Soha nem láncoltuk le egymást. Nem vagyunk az a kizárólagmindigmindentegyüttkellcsinálni páros, és ez nagyon jó.

Másnap fel is hívtam a barátnőmet, hogy szakítson rám legalább egy fél napot, egy tetőtől-talpig tatarozásra (kozmetikus), és egy kiadós shoppingolásra. 😛

Nálam jobban, talán csak Anyukám örül, aki több mint 3hónapja nem látta az unokáját. Majd ki ugrott a bőréből, mikor maghallotta, hogy megyünk haza. Mamimnak pedig meglepi lesz, hogy személyesen köszöntjük fel szülinapja alaklmából 😀

Szuper kis lakást sikerült kifognunk. Nem túl nagy, de hármunknak pont elég. A legnagyobb előnye, hogy van hozzá egy kis udvarrész, kivilugassal.

A lakásnak csak egy hibája van, a konyha. Nem elég, hogy kicsi, ráadásul kék is. Mondjuk a színe csak engem zavar, ugyanis irtózom a kéktől. A célnak megfelel, bár szerintem aki megálmodta maximum zacskóslevest főzött és mirelitpizzát sütött életében. A nappali-étkezőt már jól belaktuk (csak 3szor rendeztem át). A két szoba közül Beni kapta a nagyobbat, mert az csendesebb. Csak aludni jár oda, mondanom sem kell a nappali viszont kész csatatér minden nap.

Lelkesen tervezgettem, milyen kis konyhakertet fogok csinálni, milyen kinti játékai lesznek Beninek. Mikor megérkeztünk, az udvar még inkább hasonlított valami építési területre, ugyanis a házat most újították fel, a kinti munkák még nem voltak kész. Mondta a főbérlő, pár héten belül az udvar is elkészül, de legkésőbb húsvétra. Most ott tartunk, hogy az építési hulladékok eltűntek, hoztak már földet, de még nem eleget, az ajtónk előtti rész, pedig félig le van járólapozva (két hete félkész, azóta nem jött senki folytatni), a füvet még el sem vetették, jó, ha nyár végére lesz belőle valami. A kis palántáim cserepekben fonnyadoznak. Beni homokozóját és csúszdáját ide-oda rakosgatjuk, attól függően, hogy éppen hol nincs útban. Sebaj! Örülök, hogy van udvar, igaz egy percre sem téveszthetem szem elől a gyereket, mert azonnal kirámolja a munkások szerszámait. A homokozólapátot nem láttam annyiszor a kezében, mint a csípőfogót meg a spaklit. A szívbaj kerülget mikor tele a keze, és csetlik-botlik az egyenletlen talajon. Ehhez mérten, már alig van felhám a homlokán.

A lakáshoz kaptunk egy kutyát is. Na jó, nem egészen a miénk (a főbérlőké, akik az emeleten laknak), de elég sok időt tölt velünk. A napja legnagyobb részét egy elkerített kennelben töltötte, amit nem bírtam sokáig elnézni, először engedélyt kértem, hogy ha kint vagyunk, kiengedhessem. Aztán kibuliztam azt is, hogy ha sétálni megyünk, elvihessem magunkkal. Nagyon jól összebarátkoztak Benivel. Sokat játszanak, Fiacska még az ennivalót is megosztja vele (nem mindig egészen önszántából). Örülök, mert ha saját kutyánk lenne, mi is biztosan Golden retrievert választanánk. Nagyon kiegyensúlyozott, barátságos, legjobb választás gyerek mellé. Persze nem hagyom őket felügyelet nélkül, de azon kívül, hogy a nagy hancúrban Beni néha popsira tottyan, nincs mitől tartanom. A gyereknek mindenképpen jó, ha ilyen kis korban megbarátkozik egy kutyussal, mert megőrülnék, ha még egy Yorkitól is visítva menekülne.

A szomszédok nagyon barátságosak, ha kinn vagyunk, nem megy el melletünk senki szó nélkül. Mindig kicsikarnak Beniből egy mosolyt, meg egy integetést 😀

Összességében jó kis hely ez, de az udvar most már nagyon zavar. Végre itt a jóidő, tényleg élvezhetnénk, erre csak bosszankodom, ahányszor kimegyünk.